2014. május 6. második 4D ultrahangunk időpontja.
Ekkor ismét megerősítették, hogy kisfiú és már nagyon szépen látszottak a kis vonásai. Egyre szebb ez a baba. A 26. hétnél járunk, a szonográfus szerint most kezdi felszedni a kis kilóit, hízik, kerekedik. Nem tudunk vele betelni. Sajnos a vesetágulata még ott van, amit már a 12.héten megállapítottak, de egyenlőre nem nőtt. Ez is valami. Megnyugtattak, kisfiúknál ez igen gyakori, ha megszületik, majd pisil egy nagyot, aztán reménykedjünk, hogy el is múlik. Ezt az egyet leszámítva soha semmi gond nem volt Károlykával. Minden úgy alakul, ahogy a tankönyvben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése